Star Wars hatása a kultúrában és a rendezvényes piacon
London - Hollywood
George Lucas 1977-es epikus Csillagok háborúja-trilógiája, főleg annak elsőként vetített része, az Egy új remény (IV. epizód), úttörő jelentőségű volt a sci-fi műfajában mind tartalmilag, mind a technikai megvalósítást tekintve. A filmtörténet és a science-fiction műfaj történetének kihagyhatatlan eleme, számos más filmre és tudományos-fantasztikus műre volt hatással. Gondoljunk csak magára a “trilógiára” akár a Mad Max, a Vissza a jövőbe, vagy a Batman esetében.
A Star Wars az élet egyéb területein is megjelent, ott is elementális hatást váltott ki. Vegyük először a politikát, ahol a 80-as években Ronald Reagan orbitális űralapú védelmi programja a a ‘Star Wars’ elnevezést kapta.
Az Egyesült Királyságban, a 2001-es népszámlálás során 390 ezer válaszoló jelölte meg vallásaként, hogy ‘Jedi’.
2013-ban Obama Elnök azzal viccelt, hogy a Republikánusok attól félnek, ő majd valami Jedi elmetrükkel befolyásolja a gondolataikat a választási vita során. De bármennyire is volt vicces kedvében Barack Obama, most szembesülnie kell azzal, hogy már 29 ezer amerikai állampolgár követeli, hogy Amerika építsen meg a Halálcsillagot. Mindez azért vehető komolyan, mert 2011 szeptemberében a Fehér Ház elindította a We The People elnevezésű oldalt melyben vállalta, hogyha egy kérdésben egy hónap alatt sikerül legalább 25 ezer aláírást összegyűjteni, akkor foglalkoznia kell a témával és nyilvánosan válaszolnia kell rá. Így valószínűleg hamarosan választ kapunk a kérdésre, megkezdik-e a Csillagok háborújából ismert Halálcsillag építését, ha pedig nem vállalkoznak erre, akkor mivel indokolják azt.
Természetesen nem csak a politika és a mozi világa nem tudott ellenállni az Erő hatalmának. A rendezvényipar, ami általában a kultúrális trendek azonnali követője, sem tudott immunis maradni Lucas alkotásaira.
Eltekintve néhány egyértelmű példától, mint a londoni Secret Cinema “A Birodalom visszavág” eseménye Londonban, a Csillagok háborúja sokkal kifinomultabb módon kúszott be a rendezvényes piacra.
Ha már említjük a Secret Cinema-t, pár mondat erejéig érdemes kitérni erre az őrületesen fejlődő és teljesen újhullámos rendezvénysorozatra. Különböző ikonikus filmeket vesznek elő, majd egy esemény keretein belül életre keltik a képkockán látottakat többszáz statiszta, kellékek, hihetetlen jelmezek és díszletek között. És te, mint résztvevő, épp a kellős közepébe csöppensz 1-1 jelenetnek!
2015. június és szeptember között pár alkalommal juthattak el a szerencsések a Secret Cinema messzi-messzi galaxisába.
Térjünk vissza arra, hogyan kúszott be finoman a Csillagok Háborúja a rendezvényekre. Gondoljunk csak Luke és Han Solo első találkozására a Tatooine bolygón, a Mos Eisley bárban. Kék hangulatfény, intim beszélgetősarkok, ahol az üzleti megbeszéléseket diszkréten lehet folytatni, csakúgy mint a céges rendezvényeken (persze lézerkardozás nélkül).
Hogyne emlékeznénk arra a hátborzongató jelenetre, amikor Leia hercegnő pislákoló hologramként tűnik fel? Ez a színpadi geg azóta megtörtént számos eseményen is az utóbbi években, azzal a különbséggel, hogy a cég vezérigazgatóját varázsolták a technikusok az alkalmazottak, vagy az ügyfelek elé.
Vagy hasonlítsuk össze C3PO-t, a 6 nyelven beszélő, mindentudó robotot egy interaktív padlótérképpel, ami irányítja és instruálja a világ minden tájáról érkező vendégeket (még ha nem is az űrből jöttek). És ez csak egy pár példa az első filmből.
A hetedik rész, Az Ébredő Erő decemberi bemutatója is inspirált már az elmúlt pár hónapban számos rendezvénykoncepciót mind nemzetközi, mind hazai tekintetben. Mindenesetre azt bátran kijelenthetjük, hogy a Csillagok Háborúja, a kezdetektől fogva egy kreatív és ötletgazdag ihletforrás a designereknek és a rendezvényszervező kreatívoknak egyaránt. A következő részekre várva nem kérdés, hogy ez a hagyomány folytatódik.
Ha legközelebb szervezel, vagy részt vessel egy eseményen, használd a “wookie”-talky-t, tedd fel a Csillagharcos szemüveged és érezd az Erőt, mert veled van:-) (a lézerkard maradhat otthon).
Forrás: Telegraph, Conference News