Candy Crush Soda Saga bemutató
London – New York
A Candy Crush Saga ma már a világ egyik legsikeresebb játéka, mindössze 2 év alatt minden idők egyik legkedveltebb mobil applikációja lett. Candy Crush Soda Saga, 2014. november 20-án este került bemutatásra a média számára, egy nagyszabású esemény keretein belül London és New York utcáin és folyóin. Helyi idő szerint este 6:30-kor mindkét helyszínen, Londonban a Tower Bridge-nél, New Yorkban pedig a Brodway-n látványos megmozdulással leplezte le a King Digital Entertainment a Candy Crush Soda Saga-t. A King Digital a médiaesemény megálmodására a Jack Morton Worldwide-t választotta, akik a globális brandek világában nagy tapasztalattal rendelkező ügynökség.
London
A londoni újságírók egy exkluzív Candy Crush hajóúton vehettek részt a Temzén, egy luxus jachton. Az út során igazi látványos meglepetésben volt részük, a Candy Crush Soda Saga szinte meghódította a Towert. 25 méter magas lila Candy Crush Soda vízsugarakat lőttek az égbe, ami egy 7 méter magas gumimacit emelt a magasba az ikonikus londoni épületnél.
A rendezvény fővendége Nicole Scherzinger volt, aki megszakítva legújabb albumának bemutató turnéját, jelenlétével elbájolta a vendégeket. Tulajdonképpen Nicole volt az a szerencsés, aki letette kézjegyét aznap este Londonra, hiszen ő indította el egy óriás bonbon gombbal a hipnotikus lila Soda szökőkutat a Temze közepén. Nagyon úgy tűnik, hogy ő is titkos rajongója magának az eredeti Candy Crush Saga játéknak, és alig várja már, hogy annak kishúgát, a Sodát is kipróbálja, hiszen a social media felületeken képekkel és lelkes posztokkal, és tweetekkel adott hírt az eseményről.
New York
Mindeközben New Yorkban pedig a Candy Crush drámai alakítással elfoglalta a Brodwayt. A tűzcsapok felrobbantak és Candy Crush Sodát lőttek ki, amivel beborították az utcákat, illetve lilára színeztek egy ikonikus new yorki taxit is, ezalatt Candy Crush karakterek özönlötték el az utcákat, a cukorka fejű utcai árustól kezdve a zselé kutyáig, mellettük a színbomba fejű NYC zsaru és a lila cukorkásüveg fejű gördeszkás srác. Nagy számmal jelentek meg a különleges figurák, de mindannyiukat felülmúlta egy 6 méter magas ragyogó gumimaci. Az angol WCRS ügynökség készítette el a King számára a Candy Crush Saga reklámkampányát, amit 20 országban vetítenek majd egészen Karácsonyig.
A bemutató rendezvényt követő héten egy nemzetközi kampánnyal is megtámogatják a Sodát, aminek részese lesz London, New York, Sydney, Párizs és Berlin is a következő hetekben.
Unalom kizárva.
Forrás: Event Industry News