Konténer balett
Rotterdam, Hollandia
A most bemutatott esemény kitűnő példája annak, hogy lehet a világ egyik legunalmasabb megnyitó ünnepségéből az év legfigyelemre méltóbb rendezvényét kihozni.
A rotterdami kikötő egyik kiemelt helyszíne, a Maasvlakte II jelenleg egy olyan 86 hektáros területen fekszik, amit az Északi tengerből nyert vissza Hollandia. Mire a teljes építkezést befejezik 193 hektáros területet nyernek.
A megnyitó ceremónián több, mint 500 vendég vett részt, akik közt jelen volt a Holland trónörökös, Őfelsége Willem-Alexander is. A kiemelt fontosságú beruházást együtt köszöntötte az APM terminálok vezérigazgatójával, Kim Fejferrel és a Maersk Group vezérigazgatójával, Nils S. Andersennel. A három illusztris vendég közösen indította el azt az egyedülálló performanszot, amit távirányítású emelődarukkal mozgatott konténer balettként lehet legkönnyebben megfogalmazni.
A köszöntő beszédeket nem követte semmilyen prezentáció, hiszen a hangsúly a a terminálon volt, és azon a jelentős munkán, ahogy az óriás konténereket mozgatják.
A megnyitó ünnepség központi show-eleme a szállítmányozási központ technikai megoldásainak, a konténereknek és a munka során használt járműknek az együttes performansza volt. Vetítővászonra nem volt szükség, hiszen a darukkal mozgatott színes konténerek oldalára rögzített LEDrácsokon mutatták be az átadásra szánt üzeneteket, ott vetítették az animációkat, miközben a hatalmas konténerek valóban táncot jártak a levegőben.
Az előadás végén az uszályon felépített színpadra begurultak a hatalmas darukhoz képest mininek tűnő kisteherautók, és kiszálltak belőlük a központ dolgozói. Az innovatív előadással a Maersk Group remekül hangsúlyozta, hogy a beruházásuk nem pusztán a gépekről, a tengerről, és homokról szól, hanem az egész folyamat végén mindig emberek állnak, akik csapatmunkával, együttműködéssel, lelkesedéssel dolgoznak.
Biztonsággal állíthatják a szervezők, hogy ilyen “színpadi produkciót” még nem látott a világ!