Foci, szurkolás, repülés
Lisszabon, Portugália
Az idei év egyik legemlékezetesebb marketing eseménye azzal kezdődött, hogy az Emirates aláírt egy három évre szóló szponzorációs szerződést a lisszaboni futball klubbal, a Benfica-val. A megállapodást követően a légitársaság úgy döntött, hogy elindít egy újabb napi járatot Lisszabonba. Az Emirates 2012 júliusa óta kezdte portugál útjait, azóta mintegy 500 ezer utast szállítottak. A napi második járattal hetente 10 ezer ülőhellyel növelik az eredményüket.
Visszatérve a Benficával kötött szponzorációs megállapodásra, abban egyeztek meg a sportklubbal, hogy 2017-18-as szezon végéig a “Fly Emirates” felirat díszíti a játékosok mezeit.
A lisszaboni Estádio da Luz stadionban meglepetés performansszal köszöntötte az Emirates a 65 ezer összegyűlt szurkolót. A vállalat 8 légiutaskísérője percekkel a Benfica – Sporting Lisbon meccs előtt kisétált a stadionba és a repülőgépeken előadott biztonsági instrukciók stílusában bemutatták a szurkoló tömegnek, hogyan fejezhetik ki rajongásukat kedvelt csapatuk felé. Természetesen a biztonsági előírásokat is közölték, többek között a menekülési útvonalakra is felhívták a figyelmet.
A stadion látogatói hangosbemondón is megkapták az iránymutatásokat:
“Az Emirates üdvözli Önöket az Estádio da Luz fedélzetén. Ennek a stadionnak 32 kijárata van és ma 65 ezer szurkolót köszöntünk.”
A stewardessek egy szurkolói sálat is használtak előadásukhoz, így nyomatékosítva elkötelezettségüket a Benfica csapata iránt, és így adták az instrukciókat a szurkolási magatartásra vonatkozóan. Többek között azt is megtudhattuk, hogy kell a fejünk felett rázni a sálat és örülni egy-egy gólnak. A tömeg örömmel reagált a légikísérők felszólítására és a meccs góljait megfelelően elsajátított mozdulatokkal ünnepelték.