Európa egy ajtónyitásnyira van – Europe: It’s just next door
Párizs
Egy évvel a „Vess egy pillantást Brüsszelre” elnevezésű eseményét követően az SNCF (Francia Nemzeti Vasúttársaság) megismételte sikerét új kampányával, mely az „Európa egy ajtónyitásnyira van” elnevezésű programjához kapcsolódik.
2014. szeptember 13-án és 16-án az SNCF, és a TBWAParis ügynökség segítségével számtalan párizsi utcán sétáló kíváncsiskodó tapasztalhatta meg, milyen érzés lehet hirtelen egy másik városba csöppenni. Az esemény középpontjában Párizs főbb pontjain elhelyezett interaktív pop-up ajtók szerepeltek, amik olyan LEDfalra nyíltak, melyen élőben jelent meg egy másik európai város, valamilyen aktuális kulturális aktivitással.
Azok az érdeklődők, akik megálltak egy-egy installációnál, és kinyitották ajtót, játszhattak milánói pantomimessel, némelyeknek Brüsszelben megrajzolták a portréját, de volt olyan is, aki együtt táncolhatott egy hip-hop tánccsoporttal Barcelonában. Akadt, aki a Genfi tavon lehetett részese egy romantikus hajókázásnak, mások egy csapat német fiatalhoz csatlakozhattak egy stuttgarti biciklitúra erejéig. Ezekkel az interaktív és vicces élményekkel nemcsak multikulturális kapcsolatot létesítettek az európaiak között, de ahhoz is hozzásegítették a résztvevőket, hogy megtapasztalják és felismerjék a nap végére, hogy Európa valóban egy karnyújtásra, azaz ajtónyitásra van tőlük.
A rendezvény sikere egy kettős technikai megoldáson alapszik, ami egy kifogástalan minőségű real-time élményt szolgáltat a műholdas kapcsolatnak köszönhetően. A jól átgondolt technológia tökéletes összhangot alkotott az ajtókeretekbe hibátlanul méretre szabott digitális felülettel.
Gyere, nézz ki Te is azon az ajtón: