A múzeumok kincsei
Hollandia
Hollandiában a Múzeumok Szövetsége 450 múzeumot képvisel.
Hagyományosan több mint harminc éve szervezik a Múzeumok Hétvégéjét, azonban idén valami újat szerettek volna elindítani, és 2015 áprilisában létrehozták a Nemzeti Múzeumhetet. A cél az volt, hogy erősítsék a múzeumok elismertéségt és felkeltsék az emberek érdeklődését a közelükben lévő nagyobb és kisebb múzeumok iránt egyaránt.
A megoldást a Xsaga, LAVA és Q&A Communication szállította: kiválasztottak 7 regionális múzeumot (Middelburg, Maastricht, Arnhem, Kampen, Hoorn, Eindhoven and Leeuwarden), akik kiemelték a legnagyobb kincsnek számító műtárgyukat. Ezeket hatalmas méretben elkészítették, arannyal borították, majd a városközpontokban kiállították, minden nap újabb és újabb tárgyat mutatva be.
A kampányt selfie-készítő verseny is színesítette, ami a Twitteren a hét top10 trendje között futott a teljes hét során. A közösségi oldalakon #onsechtegoud megosztással vehettek részt a versenyben az érdeklődők. A versenyzők között múzeum kártyákat sorsoltak ki, melynek tulajdonosai 450 holland múzeumot kedvezményesen, esetenként teljesen ingyen látogathatnak.
7 város központjában elhelyezve a 7 aranytárgyat, nem hagyott más lehetőséget a városlakóknak, illetve a turistáknak, minthogy szembesüljenek városi múzeumaik kincseivel, "az igazi aranyunk"-kal. A kiállított óriás tárgyak mellett, a városlakók olvashatták a kincsek mögött rejlő történeteket is.
Extrém sajtóérdeklődés övezte az eseményeket, és a városlakók nagyon büszkék lettek múzeumaik kincseire.
A Nemzeti Múzeumhét merész ötlete sikeresnek bizonyult, hiszen míg a projekt büdzséje 400ezer EUR volt, a teljes médiamegjelenés értéke végül kb. 4millió EUR-t is meghaladta. Vélhetően 2016-ban is hasonló sikerrel zárul majd a holland múzeumhét.
Forrás: EuBea